Hirlevél

2016. május 18., szerda

Hitel!

Beszéljünk egy kicsit a hitelről. Közvetve hozzá tartozik a munka világához, hiszen a fizetésedből fizeted vissza. Magyarország lakossága a hitelfelvételt illetően a világ elsők között van. Ami a megtakarításokat illeti, és az abból való költekezést, no itt már nem lehetünk büszkék. Nem vagyunk előkelő helyen. Pedig hát csak szervezés, átszervezés kérdése, no meg a késleltetett vágybeteljesítéséé. Igazság az, hogy a késleltetett vágybeteljesítés a gazdag emberek privilégiuma. Ezért lettek többek között gazdagok. Mert vágytak valamire, céljaik voltak, amiért tettek, dolgoztak, megtakarítottak, befektettek, és annak az eredményéből hónapokkal, évekkel később megvették amire vágytak.

Tehát nem lemondtak a vágyukról, csak később vették meg, amikor megteremtették a rávalót. Egyszeres összegért, ami még nem mindegy. Mert ugyanis aki hitelből valósítja meg a vágyait, az duplán, triplán fizeti azt meg.
Itt kell megjegyezni, hogy van jó hitel is. Mégpedig az, amit befektet az ember, bármi olyanba, ami pénzt hoz. Ingatlan, amit kiad, és ez által pénze lesz a későbbi vágyteljesítésre. Ugyan ez a gépkocsi hitel is, ha az a vállalkozásra használja az ember. De vehetsz állatokat is, ha azokat is a pénz teremtés érdekében tartod. Van még számtalan egyéb dolog, amibe érdemes, és lehet is befektetni, és hosszabb távon megtérül, és amire vágysz csak egyszeres összegért veszed meg, nem pedig kamatos kamattal terhelten.

Ilyen még amikor magadba fektetsz be, azaz a tudásodba, szemléleted fejlesztésébe. Ez is azon hitelek közé tartozik, ami megtérül, tehát jó hitel. És itt most bizony, nem a diák hitelről beszélek, mert a legtöbb diák, aki ezt felveszi, hosszú távra eladósodik. A kevés fizetéséért amit az egyetem, főiskola elvégzése után kap.
Én arról beszélek, amikor az ember olyan önképzést végez, ami után vagy jóval magasabb bért kap, ha alkalmazott marad, akár kapkodnak is utána a cégek. Vagy önálló lesz, és úgy dolgozik a céljaiért.

Összegzésként az a legegyszerűbb, és legjobb megoldás amit tehetsz, hogy már az első fizetésedbe belekalkulálod a hitelt, amit nem veszel fel, és azt félre teszed, befekteted, és amikor kellene a hitel, mert akarsz valamit, akkor ott van rá a pénzed.
És most ne gyere avval, hogy ezt a mai kevés fizetésből nem lehet megvalósítani, mert ugyanis, ha ténylegesen felveszed a hitelt, a fizetésed akkor is ugyan annyi, és fizetned meg kell, duplán,.triplán, hiszen kamatos kamat van rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése